6721 Szeged, József Attila sgt. 26. + 36 (62) 548-930 igazgato@kissf-szeged.edu.hu
2024. június 10-én reggel 6.00-kor izgatottan gyülekeztünk az iskola udvarán. Életünk első közös élményére készültünk, az első osztálykirándulásunkra.
Már az úti cél kiválasztása is közös ötletelés eredménye volt, igazi csapatmunka. Így esett a választásunk a Bihari Szigethegységre, azon belül a Pádis fennsíkra és a Boga völgyére (Románia).Az út során az első pihenőt Nagyszalontán tartottuk, ahol meglátogattuk az Arany János emlékházat és a Csonka tornyot.13 óra környékén érkeztünk meg szállásunk színhelyére, ahol házigazdánk és túravezetőnk Haller Mihály fogadott minket. A szállás elfoglalását követően, el is indultunk aznapra tervezett túránkra, melynek során a Háromkirályok vízesést látogattuk meg először. A vízesések nevei a három napkeleti bölcsről lettek elnevezve. Először a Gáspár és a Menyhért vízesésekkel találkozunk, majd később a Boldizsár vízeséssel, amely 20 m-t zúdul alá. Innen a Boga völgye felé vezetett az utunk, ezért kis kitérővel a Schmidl–vízesést is útba ejtettük.
A túraútvonal a közepesen nehéz útvonalak közé sorolható, nagy fegyelmezettséget, koncentrációt igényelt, de megérte, mert csodálatos, kies tájakon át vezetett az utunk.A táborba való visszaérkezést követően, tábortüzet raktunk, melyet körül ültünk, szalonnát sütöttünk, beszélgettünk és a késő esti órákig közösen énekeltünk.Másnap reggel a reggeli elfogyasztását követően, elindultunk következő túránkra, a Csodavár túrára. Ez a környék leglátványosabb és egyben legkalandosabb útvonala. Láncokban kapaszkodva ereszkedtünk le a Csodavár 73 m magas és 30 m széles kapujáig. A körülöttünk lévő sziklaerkély magassága elérte a 200 métert is. Monumentális látvány volt. Ezt a túraútvonalat már a nehezek közé sorolják. Visszafelé úton még az eső is eleredt, de ez sem szegte kedvünket, mert tele voltunk friss élményekkel.
A táborba elázva és fáradtan tértünk vissza, de miután mindenki meleg fürdőt vett és száraz ruhát öltött magára, a tűzrakóhely körül gyülekeztünk, ahol bográcsban paprikáskrumplit főztünk. A vacsora elfogyasztását követően beszélgettünk, játszottunk, majd a tábortűz mellett ismét közös énekléssel zártuk a napot.
Harmadik napon megreggeliztünk, összepakoltunk és elindultunk Szeged felé, ám a Köves Körös partján többször is megálltunk, fényképezkedtünk, kövekből szobrokat emeltünk, a bátrabbak pedig még a patakba is bemerészkedtek, ami igen hidegnek bizonyult.
A kirándulás ideje alatt Sisák Zoltán tanár úr bemutatta a fiataloknak a térségre jellemző fafajokat, lágyszárúakat és cserjéket, ezzel nagymértékben hozzájárulva szakmai fejlődésükhöz. Köszönet érte. Este 19 órakor érkeztünk meg az iskolához, ahol a szülők már vártak minket. Másnap a csemetekertben évzáró családi napot tartottunk hagyományteremtő céllal, ahol élménybeszámolót tartottunk a szülőknek, levetítve a kirándulás fotóit és elmesélve közös élményeinket. Tartalmas, jó hangulatú nap volt, sok-sok nevetéssel, játékkal és beszélgetéssel, méltóképpen lezárva az első tanévet.
Akadálymentesítés eszközei